Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár

 

 

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

Én is, ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.

Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék,
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.

 ... 

Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.

 
Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.

/Részlet/

Suhannak, visszaszállnak

"Suhannak, visszaszállnak
a legendák most a földre,
látod, azt mondtad pedig,
hogy elenyésznek örökre.

Suhannak, visszaszállnak
lovasok most a vízre,
panasztalan idő jön
csúfos fejeinkre.

Bársonyos mancsokon jön,
nesz nélkül közeledik
hajlékony ragadozónk,
bujkálásból most érkezik.

Állj ki a házad elé,
próbáknak ideje ez itt,
megméretsz: életben vagy-e még,
vagy halott voltál ezideig."
...

/Bereményi Géza/

Infinitivusz

                                                     Még ki lehet nyitni.
                                                     És be lehet zárni.
                                                     Még föl lehet kötni.
                                                     És le lehet vágni
                                                     Még meg lehet szülni.
                                                     És el lehet ásni.

                                                                 (Pilinszky János)
                                                   

Holnap sem

(Részlet)

...
A ma is nehéz volt,
s hiába a könnyek,
hiába törlöm le,
holnap sem lesz könnyebb.

(Ladányi Mihály)

Karácsonyra

" Az ember átka a földön

nem a tudás, a nyers erő, az indulat, 

hanem hogy szégyell szeretni,

zavartan bámul, ha jót lehet tenni, 

elhátrál, ha adni kell, s nem kapni csak.

Sok a szó, sok a tett...

de miért nincs több - szeretet?

Miért épp az a legkevesebb?"

                           (Szabó Attila)

A szeretet hangja

Egy kedves ismerősöm, Jakab Andrea lepett meg az alábbi saját versével karácsony alkalmából.
Igazi ajándék, ezért hát a blogomban is közzéteszem.

A szeretet hangja

Most új kabátot húz fel a tél,

Hópelyhekkel kavarog a szél.

Táncol, csillog a sötétségben,

Pihenni nem fog ezen az éjen.

Az álom száll színes szárnyakon,

Dunnákba bújtatott ágyakon,

S egy halvány rózsás gyermeki szájon

Víg mosolyt sző az édes álom.

És csend ül az alvó tájakon,

A becsukott szemű házakon,

A kéményfüstös árnyakon,

S a szívekben őrzött vágyakon.

A háztetőkről az angyalok nézik,

A sötét éj, hogy világoskéklik,

Majd felszállnak és messze az égen

Eltűnnek a reggeli fényben.

S már a csengettyű szól. A szeretet hangja.

Hadd legyen boldog mind, aki hallja!

Engedje, hogy melegét a szívébe öntse,

Hogy az ünnepet boldogan, békésen töltse!

Andi nem csak verset ír, hanem énekel is, saját zenekarával. ( www.andimenzio.hu )

Róla készült egy koncerten a blogomban szereplő egyik fotó:

Klikk ide!

Egy vers mára

Falcsik Mari:

Sanzon nehéz időkben


elveszted őt? vagy el vagy veszve?
büszke arcéled füstbe metszve
számold csak újra sebtiben
ó hogy felhígult minden eszme!
mint olcsó fröccs e restiben
a torkodon még ezt is ereszd le
aztán csak menj menj menj ne less
se magad köré se hátra
s ha majd egy percre mégis megállnál
ne nézz tovább a cipőd orránál
úgy gyújts egy újabb cigarettára

őrült nyár jött veszett tavaszra
gyorsít az élet gyorsvonatja
bele a ködbe egyenest
hallod? most ért a nagy kanyarba
hosszan sikít a pályatest
s hol még az ősz, tél - vigyázz magadra
azért most szállj csak fel ne nézz
se magad köré se hátra
s ha állsz majd a fülkéd ablakánál
ne láss tovább az útmenti fáknál
úgy gyújts egy újabb cigarettára

Vers egy képhez

kihalt a főtér elbújt minden ember
ölel a nap egyforma szerelemmel
virágot házat tornyos bádogot
kerek szem dermed végső pillanatba
ma éjjel itt járt a halászó macska
bámul a halfej amit felhozott
vakít a bádog elviselhetetlen
felforr a vér a megfeszült erekben
a déli szellem! ő az itt oson
ütik a delet fenn a kába órák
ülök szelíden mint a veszett rókák
míg meg nem ölsz én déli városom

Falcsik Mária: Latin (Részlet)

Genezis - Az ötödik napon

Ezt a képet a "Víz és élet" c. országos képzőművészeti biennálé pályázatára küldtem el. Bár aki látta, szinte mindenki ezt tartotta esélyesebbnek, mégis egy másik képemet szavazták be a kiállítandó képek közé. Sima fotóval nem is lehetett indulni - a hagyományos képzőművészeti technikák mellett, mint festmény, tusrajz, textilkép, kisplasztika, ilyesmik -, csak fotógrafikával. Öt képből lett összerakva. Én is ezt szeretem jobban.
Így utólag idebiggyesztek egy verset is a végére.

Bede Anna: Teremtés

Tudom, hogy lehetetlen.
Azért csinálom!
Légvár - bevehetetlen.
Halálos álom.
Tudom, hogy megtorpanok.
Erősebb nálam.
Tengerre szállnék gyalog,
lehúz az áram.
Szemembe árad a fény,
igéz a Minden;
szavakba hogy önteném?
Messze van innen
hol renddé rendeződik
mi volt s mi lesz még,
s az ég leér a földig...
Tenni szeretnék!
Teremteni világot,
egyet az Egyben.
De térdig sárban állok.
Ki húz ki engem?
Istennek sem volt tréfa,
pedig ő isten...
Megingok nagyon néha
erőben, hitben.
Lehetetlent akarok
esztelen áron.
Tudom, hogy belehalok.
Azért csinálom.

Sokáig ez a vers lesz az utolsó...

Ajtód előtt farkasok

/Részlet/
…

Az ország: senkiföldje.
Belép a szél havába,
én vagyok itt a gazda,
enyém a senki háza.
Élünk a szél havában,
Miénk lesz az az óra,
amikor hajnaltájban
csend száll a fogadóra,
és vissza-vissza térnek,
ajtód előtt loholnak
- ha végleg körbevesznek
mit hozhat még a holnap?

Itt vagyunk hát e házban,
egy szoba, napról-napra.
Kivetkezel magadból,
átöltözöl magadba.
Ajtónk előtt lihegnek,
követelik a sarcot…

Tükröd üres, előtte
hever a legszebb arcod.


(Papp Attila Zsolt)

Ez a vers az Erdélyi szép szó 2008 c. antológiában jelent meg.

Búcsú az ősz szebbik felétől

NE SZÓLJATOK

Ne szóljatok, és ne mozduljatok,
Fojtsátok vissza lélekzetetek...
Nézzétek: fa vagyok,
Reszketnek rajtam a színes levelek.
Egy vékony, vékony tündér-cérnaszálon,
Életen túl, innen a halálon
Még tartja őket valami csoda...
Pedig elmult Halottak napja is,
Mi most nem hull le, nem hull le soha,

Ne szóljatok, és ne mozduljatok, -
Egy pillantás, egy sóhajtás elég:
És lehullnak a legutolsó álmok,
És meghalnak az utolsó mesék.
Ne szóljatok és ne mozduljatok,
Egy nesztelen lépést se tegyetek, -
Mi most nem hull le, nem hull le soha,
Hátha örökké tart ez a csoda,
Hátha nem hullnak le a levelek... /Reményik Sándor/

Az utolsó ishi

/Részlet/

Azt mondják, hogy a Vörös Sziklákon túl,
a mocsarak rohadékain túl,
a halálba fulladt álmokon túl
hegymagas szürke házakban
emberek élnek,
hogy ott még van emberi élet.
Fuss, indián,
el kell érned a szürke házakat.

...

megindul a bozótok rohama,
rovarok jönnek, csúszómászók, nedves gyökerek,
s a ledőlt bálványok kő-mosolya felett
új honfoglalásra csörtetnek a vadak...
Fuss indián,
hogy elérhesd a szürke házakat.

...

Hogy élhetted túl a lávakövek esését,
a reménység utolsó szárnyverését?
Megtagad téged a vadon,
megtagad téged a Nap lelke, s a Holtak szellemei,
megperzsel a Nappal, megdermeszt az Éj,
Manitu nem tart fenn a szakadékok felett,
és nem láthatsz immár álmokat.
Az ébrenlét sötétjét taposod...

Kiáltsz,
s e nyelvet többé nincs ember aki érti,
hangodra nem rezzen meg a virágszirom sem,
szavaidat nem értik a madarak, sem a pálmák,
nem felel neked a szél, hallgat a patak, a csillagok...
Lásd, övesállat megérti, övesállat ha hívja,
lepke lepkéhez odatalál,
tücsök tücsöknek válaszol,
de a te szavaidnak többé
visszhangja
sehol se kél.

...

csak a viharmadarakkal versenyezve,
tüskebozótokból véresen kirohanva,
felhőkbe fúlva, csillagoktól sebzetten lehullva,
a szürke házak urainak lábaihoz borulva
ott még lehetsz tolvaj, vagy szolga,
lerészegedhetsz, és kisírhatod magad...
S egy kicsit még olyan lesz, mintha élnél...
Fuss, menekülj!Talán a hajnal tüzénél
meglátod már a szürke házakat.


/Bede Anna/

Fűzfák

Nem volt kegyelem, sem neki...

...sem neki.

Virágos ágaikat a szél...

...többé már nem lengeti.

Tóth János verse: Esztelen gyilkosok (Fa halál)

Neked talán csak tűzrevaló
meleget adó lobbanó láng,
nekem hintám volt, ringató
szeles napokon vad musztáng.

Te törzsében a rönköket látod
én évgyűrűket, benne emlékeket
lélegző lényt, barátot, s ha kivágod
lelkemben gyilkolod a fényeket.

Fűrészport látsz, ahogy acélfog mar
de nekem vér az, sajgó szemcse,
mit a szél felkap, szemembe kavar
s könnycseppek hullnak keserű szívemre.

Ne bántsd a fát, sem akácot se hársat
mert míg érzed virágaik édes illatát,
addig lesznek élő segítő társak
halálukkal az ember is, megöli magát!

Versekről

Ma kezembe került egy könyv, melyben megtaláltam azt a Babits verset, ami nekem nagyon tetszik és szeretném megosztani veletek.
Ezután is felteszek majd néhány nekem tetsző verset, versrészletet. Klasszikus, kortárs költő, barát, ismerős versét vegyesen.Ezeket szeretném képekkel is társítani, ha lehet.
Most csak így, egyszerűen...

...

Nem hiszek az elrendelésben,
mert szabad vagyok: oly szabad,
mint a bolond bogáncs a szélben
vagy vad bozót között a vad.
"Vezessen Hozzád a szabadság!"
így kérem olykor aki vár
mert nem annak kell az imádság,
ki Istent megtalálta már.

(Részlet Babits M.: Az elbocsátott vad c. verséből)