Pillanatok: emberek

2015. február 11., szerda

"Ne menj a romok közé!"

Ne menj a romok közé! Ne töprengj azon, hogy alakíthattad volna-e másképp a múltadat. Legfőbb lelki erőd csak a megtörténtek vállalása lehet. Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél, az a törvényed.

/Popper Péter/

2014. május 11., vasárnap

Borbála emlékére

88 éves volt, egy idősek otthonában élt 18 éve. Tegnap kaptam a hírt, hogy 2014. ápr. 29-én elment, nincs már köztünk többé.
Felidéztem magamban, mikor 2 nappal előtte, a halálos ágyán az arcát simogattam és mosolyogva beszéltem hozzá, a törékeny, vékony, gyenge testét próbáltuk megtámasztani, álltunk az ágya körül barátaimmal és a volt szobatárssal, aki testvéreként tekintett az ő szeretett Borbálájára. Rokonok már régen nem látogatták... Mi néhányan másfél évvel ezelőtt egy szerbiai otthonban fotóztunk, ott kötöttünk barátságot a két idős nénivel. Jelenlétünk nagyon sokat jelentett számára, talán nem is remélte már hogy látni fog bennünket. A kezemet a szájához húzta, amit én szégyelltem magamban, hisz mi vagyok én, hogy egy nehéz sorsot megért, sok szenvedésen és megaláztatáson keresztülment idős néni éppen az én kezemet csókolgassa. Nem érdemeltem én ki ezt... Közel hajoltam hozzá és úgy nyugtattam, hogy meggyógyul, megerősödik, csak próbáljon enni egy keveset. Mosolyogni, mosolyogni, mosolyogni. Mint mikor a haldokló apám, majd később anyám fölé hajoltam. Honnan is van ilyenkor ehhez az erő...? Visszatartani a könnyeket, amit csak a folyosón, a falnak dőlve enged szabadjára az ember.
Az egyik gondozónő, aki éppen az ebédet osztotta, odaért hozzám és látva hogy hangtalanul sírok megkérdezte: - Hozzátartozók? -Nem. - mondtam fakó hangon. - Nem. Mi csak... fotósok vagyunk...