Nem volt kegyelem, sem neki...
...sem neki.
Virágos ágaikat a szél...
...többé már nem lengeti.
Tóth János verse: Esztelen gyilkosok (Fa halál)
Neked talán csak tűzrevaló
meleget adó lobbanó láng,
nekem hintám volt, ringató
szeles napokon vad musztáng.
Te törzsében a rönköket látod
én évgyűrűket, benne emlékeket
lélegző lényt, barátot, s ha kivágod
lelkemben gyilkolod a fényeket.
Fűrészport látsz, ahogy acélfog mar
de nekem vér az, sajgó szemcse,
mit a szél felkap, szemembe kavar
s könnycseppek hullnak keserű szívemre.
Ne bántsd a fát, sem akácot se hársat
mert míg érzed virágaik édes illatát,
addig lesznek élő segítő társak
halálukkal az ember is, megöli magát!