/Részlet/
Azt mondják, hogy a Vörös Sziklákon túl,
a mocsarak rohadékain túl,
a halálba fulladt álmokon túl
hegymagas szürke házakban
emberek élnek,
hogy ott még van emberi élet.
Fuss, indián,
el kell érned a szürke házakat.
...
megindul a bozótok rohama,
rovarok jönnek, csúszómászók, nedves gyökerek,
s a ledőlt bálványok kő-mosolya felett
új honfoglalásra csörtetnek a vadak...
Fuss indián,
hogy elérhesd a szürke házakat.
...
Hogy élhetted túl a lávakövek esését,
a reménység utolsó szárnyverését?
Megtagad téged a vadon,
megtagad téged a Nap lelke, s a Holtak szellemei,
megperzsel a Nappal, megdermeszt az Éj,
Manitu nem tart fenn a szakadékok felett,
és nem láthatsz immár álmokat.
Az ébrenlét sötétjét taposod...
Kiáltsz,
s e nyelvet többé nincs ember aki érti,
hangodra nem rezzen meg a virágszirom sem,
szavaidat nem értik a madarak, sem a pálmák,
nem felel neked a szél, hallgat a patak, a csillagok...
Lásd, övesállat megérti, övesállat ha hívja,
lepke lepkéhez odatalál,
tücsök tücsöknek válaszol,
de a te szavaidnak többé
visszhangja
sehol se kél.
...
csak a viharmadarakkal versenyezve,
tüskebozótokból véresen kirohanva,
felhőkbe fúlva, csillagoktól sebzetten lehullva,
a szürke házak urainak lábaihoz borulva
ott még lehetsz tolvaj, vagy szolga,
lerészegedhetsz, és kisírhatod magad...
S egy kicsit még olyan lesz, mintha élnél...
Fuss, menekülj!Talán a hajnal tüzénél
meglátod már a szürke házakat.
/Bede Anna/
